tarlós istván

Vállalkozók, figyelem! - Itt a fontos pályázati információk

Az élelmiszeripari feldolgozás támogatásában az Európai Unióban példátlan eredményt sikerült elérnie a magyar tárgyalódelegációnak a 2014-2020-as ciklusra vonatkozóan, a kkv-knak visszatérítendő támogatásokra kell felkészülnie, a szálláshely- és wellness fejlesztéseknél pedig kizárólag ilyen konstrukciókban juthatnak pénzhez a pályázók - többek között ezekről beszélt az 52. MKT Közgazdász Vándorgyűlés keretében tartott előadásában Dányi Gábor. A Miniszterelnökség európai uniós fejlesztések koordinációjáért felelős helyettes államtitkára jelezte, hogy a tárca arra törekszik: október második felében be tudják nyújtani a végleges Operatív Programokat a Bizottságnak, és azokat fogadja el Brüsszel az év végéig. Ebből következően tehát ősszel lehet már néhány pályázati felhívás (elfogadott OP-k nélkül is), de mivel ezeknél a magyar költségvetés futja a kockázatot, így az igazi "pályázati roham" majd csak téltől várható. A Dányi által elmondottakból az is következik, hogy eldőlhetett a Lázár-Tarlós csörteként jelentkező vita, hiszen alig lehetett feljebb tornászni a központi régiónak szánt forráskeretet, így a nagy közlekedésfejlesztési beruházások forrása továbbra is kérdéses. A csörte hátteréről a napokban már írtunk:

Így jön ki az az óriási összeg, amit Lázár mondott

Az Európai Bizottsággal múlt pénteken megkötött Partnerségi Megállapodás összesen 34,5 milliárd eurónyi fejlesztésről szól - jelentette ki tegnap reggeli interjújában Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter. Az összeg első ránézésre meglepően nagynak tűnt, hiszen a pénteki brüsszeli közleményből csaknem a paksi beruházás összegével, mintegy 9 milliárd euróval kisebb összeg derült ki. Utánakérdeztünk a Miniszterelnökségen a pontos számoknak, és kiderült, hogy valóban a nagyobb szám a helyes, ha a mezőgazdaságnak járó közvetlen támogatásokat is beleértjük az összes támogatásba. A tárcától kapott számok egyébként jól megvilágítják annak hátterét is, hogy a sajtóban megjelent friss hírek alapján miért lehet feszültség Lázár János és Tarlós István főpolgármester között.

Brüsszelben folytatódik a harc a metrófelújításért

A Népszabadság információi szerint az Európai Unió nem fogja hagyni a fővárosi közlekedési beruházások Lázár János által javasolt leállítását. A kormány által benyújtott projektlistáról Brüsszel választja ki azokat, amelyekre a kohéziós alapból forrást biztosít, így a főváros csak annyit tud tenni, hogy eléri, hogy a budapesti közlekedési beruházások mindenképp rajta legyenek ezen a projektlistán. Bár a legkritikusabb állapotban a Tarlós István által is "felkarolt" 3-as metró van és ennek a vonalnak a felújítása a leginkább elhalaszthatatlan, nem feledkezhetünk el arról sem, hogy számos egyéb projekt sorsa is kétségessé vált, melyek nélkül nem beszélhetünk egy fejlődő fővárosról.

Felújítják a 3-as metrót, majd, valamiből

Megszólaltak az illetékesek a budapesti uniós projektek esetleges elvonásának ügyében. A fő kérdés természetesen a 3-as metró felújítása, hiszen ez már nem halasztható tovább. Tarlós István főpolgármester szerint nem vonhatók el Budapest közlekedési fejlesztési forrásai és bízik abban, hogy a kormány és a városvezetés együtt megoldja a forrás előteremtésének ügyét. Lázár János - aki a Miniszterelnökség vezetőjeként felel mindenért, ami uniós forrás - viszont csak annyit közölt, hogy a kormány a felújításra garanciát vállalt és támogatja. A forrás előteremtésének konkrét módjáról azonban nem beszélt.

Tarlós inkább leállítaná a 3-as metrót

Az Index információi szerint Lázár János kancelláriaminiszter egyik első döntéseként egyrészt magához vonta a rövid és középtávú fővárosi uniós projekteket, másrészt lehúzta őket a listáról. Budapest így a jelek szerint búcsút mondhat több nagy közlekedésfejlesztési projektnek is, amelyek összességében több százmilliárdos fejlesztést jelentenének. A Miniszterelnökség uniós szabályokra, korlátokra hivatkozva lényegében elismerte az átcsoportosítást, amellyel párhuzamosan egyébként Hódmezővásárhely és Szeged között villamosvonal épülhet. Tarlós István főpolgármester kemény hangú levelet írt Orbán Viktor miniszterelnöknek és bízik abban, hogy például az életveszélyes 3-as metróra tekintettel Lázár meggondolja magát. Ellenkező esetben a metró leállítását helyezte kilátásba.

Így írja újra a választási rendszert a Fidesz (2.)

Az önkormányzati választási rendszer átalakítását javasolja a Fidesz: ennek értelmében a fővárosi közgyűlésnek a főpolgármester mellett a 23 kerületi polgármester és a kompenzációs listáról bekerült kilenc képviselő lesz a tagja, szemben az eddigi tisztán listán rendszerrel. Enyhítenének az önkormányzati képviselőkre vonatkozó összeférhetetlenségi szabályokon, és változhat az ajánlás rendszere is - jelentette be Kósa Lajos, a Fidesz ügyvezető alelnöke és Rogán Antal, a kormánypárt parlamenti frakcióvezetője pénteken Budapesten, sajtótájékoztatón. Kósa Lajos azt is mondta, hogy a Fidesz főpolgármester-jelöltjének eddig csak Tarlós István jelenlegi főpolgármester neve merült fel. Az őszi önkormányzati választásokra már az új szabályok vonatkoznának.

Így indult el a 4-es metró!

Péntek reggel Orbán Viktor miniszterelnök és Tarlós István adta át ünnepélyes keretek között a 4-es metrót. A főpolgármester kijelentette: ma üzembe vehetik az új metróvonalat a közlekedők. Péntek déltől utazhatunk a 4-es metrón, amely vasárnap üzemzárásig ingyenesen vehető igénybe.

Két napig ingyenes lesz a 4-es metró

Az Index információi szerint a várható pénteki átadás után két napig - bemutató jelleggel - ingyen közlekedik a 4-es metró. Megkeresték Tarlós István főpolgármestert, aki elmondta, hogy ez a kérdés a BKK igazgatótanácsa előtt van, ha ők így döntenek kedden, akkor így is lesz. Hétfőtől viszont már menetrendszerűen jár a 4-es - írja laptársunk.

4-es metró: csúszhat a március végi átadás

A főpolgármester "nem teljesen nyugodt" a négyes metró sötétüzemi próbája miatt. Tarlós István a Hír TV P8 című műsorában szombat este azt mondta: előfordulhat, hogy az elejéről kell kezdeni a teszteket, és elméletileg kicsúszhatnak a március végi határidőből.

Nem csúszik tovább a 4-es metró

A főpolgármester szerint a kelenföldi felszínrendezés nem befolyásolja a 4-es metró üzembe helyezését és működését.

Felpuhult a fővárosi taxis rendelet

Módosította a Fővárosi Közgyűlés az áprilisban elfogadott, de csak szeptembertől hatályos taxirendeletet: egyebek mellett enyhült a gépjárművek korhatári megkötésére vonatkozó szabályozás - számol be az MTI.

Tarlós megállapodott Vargával

A főpolgármester szerint maradéktalanul biztosítottak a fővárosi közösségi közlekedés működési forrásai idénre.

Tarlós: a főváros rendelkezni akar saját tulajdonával, a Margitszigettel

A főváros rendelkezni akar a saját tulajdonával, elkészült a Margitsziget fejlesztési koncepciója, a sziget bevételei pedig a fővárost illetik, ha már a XIII. kerület "ismeretlen célokra" éli fel ezt a pénzt - jelentette ki Tarlós István főpolgármester szerdai sajtótájékoztatóján - adta hírül az MTI.

Tarlós: 27 nagyberuházás 2020-ig

Huszonhét, 50 millió euró feletti értékű nagyberuházás előkészítésén dolgozik a fővárosi önkormányzat, ezekhez a 2014 és 2020 közötti uniós finanszírozási ciklusban pályáznának forrásokra - jelentette be a főpolgármester hétfőn, Budapesten sajtótájékoztatón.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Elszálltak a bérek, elfogyott a munkaerő, egyetlen út előtt áll Magyarország
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.